Kritika a QJÚB koncertszínházi estjéről
A művészetek határterületeit feszegető alkotóközösség, a QJÚB élén invitálta a közönséget lélekgyógyító önvizsgálatra Vecsei H. Miklós. A formáció a főváros XVI. kerületében található az Erzsébetligeti Színházban lépett először színpadra az új évben.

Vecsei H. Miklós (ének, fotó: Babai Dénes)
A Qjúb a különböző művészeti ágak határait relativizáló kísérletként indult, amely a zene, az irodalom, a színház és a pszichológia lélekemelő erejét egyesíti. A csapat 2023. december 8-án érkezett fontos mérföldkőhöz, ugyanis megjelent első stúdióalbumuk, QJÚB – a kocka kibontása címmel, mely experimentális hangzásban vezeti végig a hallgatót Pilinszky János költészetén. A különleges hanganyaghoz egy szintén határeseti koncertszínházi előadást is létrehoztak az alkotók, melybe a előadóművészet és a zene nyelve mellé, a fényművészet és az animáció eszközeit is beemelték.
“A produkció jellegéből adódóan érdemes lehet elvonatkoztatni a tudatosságtól, ellenkező esetben a katarzis csorbulhat. Nem célszerű akár versolvasással, akár az album meghallgatásával felkészülni. Jobb, ha egyszerűen csak elfoglaljuk a helyünket, és a kivetítőn átfutó szövegre koncentrálunk: Ne keress történetet. Csak fogadd be, amit látsz, hallasz, érzel! Ez a felszólítás ijesztő lehet, hiszen az elfordulás a tudattól a megismerésből fakadó kapcsolat elvesztését jelenti a külvilággal, ugyanakkor az érzékelés határán túl kerülhetünk közelebb önmagunkhoz.”

Hegedűs Bori (ének, fotó: Babai Dénes)
A produkció jellegéből adódóan érdemes lehet elvonatkoztatni a tudatosságtól, ellenkező esetben a katarzis csorbulhat. Nem célszerű akár versolvasással, akár az album meghallgatásával felkészülni. Jobb, ha egyszerűen csak elfoglaljuk a helyünket, és a kivetítőn átfutó szövegre koncentrálunk: Ne keress történetet. Csak fogadd be, amit látsz, hallasz, érzel! Ez a felszólítás ijesztő lehet, hiszen az elfordulás a tudattól a megismerésből fakadó kapcsolat elvesztését jelenti a külvilággal, ugyanakkor az érzékelés határán túl kerülhetünk közelebb önmagunkhoz.

Ratkóczi Huba (szólógitár, fotó: Babai Dénes)
Ahogyan a színháztermen végighullámzott a sötétség, – akár Wagner újjászületést hirdető Rajna-motívuma -, hirtelen a nem-tudás mélyébe merültünk alá. A test itt puszta közvetítővé vált. Az előadók alakja a sötétbe olvadt, sziluettjüket csak a felvillanó, színes fénynyalábok érzékeltették. A víz alatti kaleidoszkóp-hatást néhány beúszó kép vagy videófelvétel szakította meg. Akárha Rorschach-táblák sorjáztak volna a szemünk előtt, gondolataink a szabad asszociációk sűrű hálózatán át, tudattalan források hatalma alá kerültek.

Paczári Viktor (basszusgitár, fotó: Babai Dénes)
A főszerep nyilvánvalóan a hangzásbeli minőségnek jutott, mely a tudattalan feltárásának egyik fontos közvetítője. A koncertszínház zenei anyaga az album dallistáját követi. Annak ellenére, hogy minőségi könnyűzenéről van szó, az élmény semmivel nem marad el a komolyzene hallgatása közben tapasztalhatóktól. A dalok széles műfaji változatosságot mutatnak. Hallhatunk itt – a teljesség igénye nélkül – alternatív, indie rock feldolgozásokat, meghatározó az elektronika, itt-ott beszivárog némi jazz-es lüktetés vagy éppen a műdalok szomorkás hangulata, de a keményebb szólamok kedvelői sem csalódnak, hiszen hangsúlyos a pszichedelikus rock, a grunge és hard rock is. A sokszínűségnek remek keretet ad Vecsei H. Miklós nyugodt, olykor már melankolikus szavalásba hajló, és Hegedűs Bori harmonikus, a megfelelő pillanatban nyersebb énekhangja.
“Felmerülhet bennünk, hogy a művészet azon erénye, mely a világ – egyúttal önmagunk – megértésében nyújt segítséget, tulajdonképpen hasonló a borderline állapothoz. A művészek is csak egy-egy szilánkot tudtak az egészből a maguk alkotása által, saját területükön megragadni, viszont ránk maradt az a fáradságos feladat, hogy ezeket a darabokat egységbe rendezzük. Ez a kreatív fiatalokból álló csoport nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy túllépjen a korlátokon, és – Wagnerhez hasonlóan – egy több dimenziót átfogó egységet bocsásson a befogadó rendelkezésére, nem csupán valamiféle töredéket.”

Frimmel Jakab (billentyű, elektronika, fotó: Babai Dénes)
Vecsei az előadás végén némi iróniával jegyezte meg, hogy reméli, nem volt sok(k) a közönség számára az élmény. Véleményem szerint az elegyítés az előadó- és képzőművészeti ágak, illetve zenei zsánerek vonatkozásában érzékletes betekintést nyújt Pilinszky személyiségzavartól terhelt világképébe. Mindazokat a szélsőséges érzelmeket, melyek szétáramlanak a versek erőszakos, sebző képein, mindig a megfelelő aláfestés fokozza. Azon túl, hogy a megzenésített versek segítenek ezen bennünk is jelen lévő – rendszerint elfojtott – érzelmek feldolgozásában, egy idő után túlmutatnak a lírikuson, olyannyira visszafordulunk önmagunk elvesztett ősvilágába, ahonnan ekkor már a saját traumáink is betörnek. Ez az a pillanat, amikor a költőben elsiratjuk önmagunk hasonló sorsú mását.

Mihalik Ábel (dob, fotó: Babai Dénes)
Felmerülhet bennünk, hogy a művészet azon erénye, mely a világ – egyúttal önmagunk – megértésében nyújt segítséget, tulajdonképpen hasonló a borderline állapothoz. A művészek is csak egy-egy szilánkot tudtak az egészből a maguk alkotása által, saját területükön megragadni, viszont ránk maradt az a fáradságos feladat, hogy ezeket a darabokat egységbe rendezzük. Ez a kreatív fiatalokból álló csoport nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy túllépjen a korlátokon, és – Wagnerhez hasonlóan – egy több dimenziót átfogó egységet bocsásson a befogadó rendelkezésére, nem csupán valamiféle töredéket.
A kultúra és az önismeret népszerűsítésében fontos szerepük lehet az olyan progresszív szellemű kezdeményezéséknek, melyek az Y és a Z generációt is meggyőzik, mivel manapság nehéz rávenni az embereket, hogy Wagner operáira beüljenek . Ennek a kritériumnak a QJÚB – a kocka kibontása mindenképpen megfelel, mert határozottan több, mint felszínes eszképizmus. Igazi kortárs összművészeti alkotás.
Legközelebbi előadások: április 5., április 9., április 26., május 15., május 28.
Egy vájt fülű színházrajongó

Hozzászólás