Kritika a Budapesti Operettszínház Jekyll és Hyde musical-feldolgozásáról
A legendás Somossy egykori Orfeumának méltó utódja az idei évadban ismét három időpontban tűzte műsorra Frank Wildhorn legendás musicaljét. Vincze Balázs rendezésében angyalként tűnt fel dr. Jekyll, majd vérfagyasztó árnyként fojtotta el a közönség lélegzetét Mr. Hyde a színpadon.
A musical Stevenson elbeszéléséhez alapvetően csak kerettörténetében kapcsolódik. Színünk a viktoriánus London, valamikor az 1800-as évek derekán. Dr. Henry Jekyll a köztiszteletben álló orvos fejébe veszi, hogy megváltja a világot egy szérum segítségével, amely kiküszöböli a rosszat az emberi természetből. Vincze Balázs feldolgozásában mindezen nem csupán az emberiség üdvéért, hanem az őrület mélységében rekedt apjának megmentéséért fáradozik. Kísérlete azonban visszájára fordul. Életre hívja a lelkében szunnyadó árnyékot, mely egy valóságos szörny, Edward Hyde alakjában lesz úrrá tudatán. Rosszabbik fele valóra váltja mindazt, amiről ő maga álmodni sem mert. Hyde sorra véres bosszút áll Jekyll rosszakaróin, és az igazságszolgáltatás pörölye elől egy éjszakai pillangó szárnyai alatt keres menekvést.

Forrás: www.operett.hu (Fotó: Mahunka Balázs)
Az önmagán kísérletező dr. Jekyll izzasztó küzdelme a személyiségén felülkerekedő rémmel jól kifejezi az észből és szívből összegyúrt ember őrlődését két szerep között. Mindig próbálunk a lehető legjobbak, legszerethetőbbek lenni, de titkon ott suttog az árnyékunk. Ám, ahogyan a jó nem létezhet rossz nélkül, úgy a rosszban is ugyanúgy jelen van a jó, miként ez a musical Jó és gonosz című betétdalában is felmerül. A csábos kurtizán Lucy Harris, – akit ezúttal Nádasi Veronika keltett életre – beleszeret az angyali Jekyllbe, aki nem vágyai puszta tárgyaként, hanem emberként tekint rá. Reménykedni kezd abban, hogy új életet kezdhet. Csakhogy, akár a periférián rekedt lét szégyene, úgy akaszkodik rá a férfi ördögi énje, Hyde, aki végül magával rántja. Jó és rossz dialektikus küzdelmét remekül kiemelték a fénytől ragyogó londoni utcákat és a ködbe süllyedő nyomornegyedeket idéző díszletek. Miképpen az előkelő társaságok fényűző csarnokaiban és a camden town-i vörös lámpás házban zajló közjátékok is a társadalom két, egymással szemben álló rétegének összetűzéseit hivatottak érzékeltetni. Az utóbb említett díszletbe ágyazva hangzik el a Férfi kell!, mely az operettek pezsgő hangulatát idézi.
A főszerepet alakító Sándor Péter megnyerő sármját látva, felmerülhet a kérdés, vajon nem a borító teszi-e…? Minden elfogultság nélkül mondhatom: korántsem. A musical voltaképpen a könnyedebb, a szórakoztatás határát súroló műfajok egyike, lágyabb, már-már „könnyűzenei” hangszínnel. Alakításiban ennek ellenére megvannak az operák drámai hőseinek elsöprő érzelem-hullámzásai. Akadnak, akik emiatt nem kedvelik a játékát, de egy ilyen összetett szerep esetében a szkriptszerű, sekélyes skálán mozgó érzelmek földhöz vágták volna a darabot. Az idealista Jekyll karakterének megformálását ez az érzelmesség tette igazán megindítóvá. Mindehhez remek aláfestést adtak sokszínű lírai tenorjának árnyalatai.
A főszerepet alakító Sándor Péter megnyerő sármját látva, felmerülhet a kérdés, vajon nem a borító teszi-e…? Minden elfogultság nélkül mondhatom: korántsem. A musical voltaképpen a könnyedebb, a szórakoztatás határát súroló műfajok egyike, lágyabb, már-már „könnyűzenei” hangszínnel. Alakításiban ennek ellenére megvannak az operák drámai hőseinek elsöprő érzelem-hullámzásai. Akadnak, akik emiatt nem kedvelik a játékát, de egy ilyen összetett szerep esetében a szkriptszerű, sekélyes skálán mozgó érzelmek földhöz vágták volna a darabot. Az idealista Jekyll karakterének megformálását ez az érzelmesség tette igazán megindítóvá. Mindehhez remek aláfestést adtak sokszínű lírai tenorjának árnyalatai. Szinte mi magunk is átéreztük azt a hitet, amely a tudóst hajtja arra, hogy az emberi határát áthágja.

Forrás: www.operett.hu (Fotó: Art&Lens Photography)
Hyde bőrében a kamaszos fiúi báj nyers férfiassággá vadult, a humánus érzelmesség parázsló szenvedélybe csapott át. Sándor Péter a nyakig begombolkozott, viktoriánus úriember selyem jelmezéből vérvörös bőrkabátba vedlett át. Az átmenetet énektechnikailag is megnyerően fokozta. Az egyik percben a nézőt a hideg rázta a meghatottságtól, a másikban az arcába szökött a vér, és elszorult a torka a mohó szörny érdes, elrekesztett hangjától. De nem is csoda az izgalom, hiszen mindaz, ami ennyire ellentétes érzelmeket képes gerjeszteni, nem lehet érdektelen. Egyszerre gyűlöltük és szerettük Edward Hyde-ot. A színészi bravúr betetőzését mégis a Párbaj című dal jelentette, mely az emberfeletti súlya alatt összeroppanó tudós vívódását közvetítette a végkifejlet előtt.
Lucy karaktere az elejétől kezdve megkapó. Habár szemünk előtt, a végzet asszonyának exhibicionizmusával azonnal levetkezett, mégis mindaz, ami a lelkében megbújt, – azonnal éreztük –, mintha mindennek ellentettje lett volna. Lassacskán vetette le a rosszlány álarcát, a végletekig felkorbácsolva izgatottságunkat. Nádasi Veronika karakterformálása hibátlan. A csábítás édes-bús perceiben magával ragadott sötétebb altjával, majd az érzelmi kiszolgáltatottság csúcsán hangjának világosabb színeit villantotta fel. Jó példa erre a musical egyik emlékezetes balladája, a Csillagok idején.

Forrás: www.operett.hu (Fotó: Mahunka Balázs)
Hyde és Lucy jelenetei közben, mintha felforrósodott volna a levegő. Ezzel szembeállítva – bár nyilvánvaló, hogy kapcsolódásuk túlmutat a földi szerelem héja-nászán – dr. Jekyll és Emma Carew, mint egy pohár jeges víz a hőségben. Az orvos jegyesét alakító Fekete-Kovács Veronika hangban semmiképpen sem maradt alul színésztársaival szemben, ugyanakkor változatlanul, ugyanazzal az ártatlan negédességgel adott elő minden dalt. Eltekintve attól, hogy kontrasztját adta Nádasi hangszínének, az érzelmi áthevültség bárminemű komolyabb kifejezésének hiánya számomra kissé sterillé tette a játékát. Jelenetei Sándor Péterrel bájosak, de tűz nélküliek. Végig úgy érezhettük magunkat, mintha egy fűtetlen szaunában rekedtünk volna.
Stevenson izgalmas erkölcsfilozófiai felvetése a musical cselekményén is átível. A bűntelen ember elgondolása kapcsolódik Kant etikájához, melynek lényegi konklúziója, hogy szabadságunk éppen abban áll, hogy választhatunk jó és rossz között. Az, hogy melyiket választjuk akaratszabadságunk függvénye. Számomra Dr. Jekyll a szabadságát felfedező ember példája, aki végül szembenéz a felelősség súlyával, amelytől olyannyira rettegünk mindannyian.
Emma Carew karaktere a végkimenetelhez nem sokban járult hozzá, így ez az apró csalódás semmiképpen sem vett el a megszokott katarzis-élményből. Tíz óra után pár perccel vastapssal, szűnni nem akaró üdvrivalgással zárult az előadás. Az intenzitás természetesen egyenes arányban nőtt Sándor Péter és Nádasi Veronika ismételt feltűnésével. Az örömtaps ellenére, ugyanakkor, biztosra veszem, hogy egy ilyen alászállás után senki nem maradt ugyanaz. Akárhányszor újra és újra felcsendül valamelyik dal a fülünkben, a rejtett üzenet is dolgozni kezd:

Forrás: www.operett.hu (Fotó: Mahunka Balázs)
Stevenson izgalmas erkölcsfilozófiai felvetése a musical cselekményén is átível. A bűntelen ember elgondolása kapcsolódik Kant etikájához, melynek lényegi konklúziója, hogy szabadságunk éppen abban áll, hogy választhatunk jó és rossz között. Az, hogy melyiket választjuk akaratszabadságunk függvénye. Számomra Dr. Jekyll a szabadságát felfedező ember példája, aki végül szembenéz a felelősség súlyával, amelytől olyannyira rettegünk mindannyian. Ha meg is dermeszt a szorongás – akár Don Juant a Kőszobor jéghideg szorításában – , az ugrás a semmibe a mindenhez vezethet el. Mert a szabad választás aktusától való megfosztottság az individuum valódi bukása. – ahogyan találóan felcsendül a főszereplő invokációjában az első felvonás kezdetén.
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy Sándor Péter távozott az Operettszínházból, így a továbbiakban a musical kettős szereposztásban Dolhai Attilával és Homonnay Zsolttal látható.
A kritika első verziója a B COOL Magazinban jelent meg, mely elérhető itt.
Legközelebbi előadások: március 8., március 9., március 10.
Egy vájt fülű színházrajongó

Hozzászólás